Szakmai konzultáció a Miskolci Törvényszéken a büntető- és szabálysértési eljárásokban bevezetett elektronikus kapcsolattartás tárgyában

Dr. Répássy Árpád, a Miskolci Törvényszék elnöke, hivatalba lépése óta elkötelezett azon tanácskozások szervezése iránt, melyeken egy-egy jogterület képviselői megismerhetik egymás szakmai álláspontját, munkájában felmerülő nehézségeket, és amelyek által az egyes hivatásrendek nyitottabbá válhatnak a problémák közös megoldására. E törekvés jegyében a Miskolci Törvényszék 2018. január 10. napján egyeztető megbeszélést szervezett, melynek témája a büntető- és szabálysértési eljárásokban idén bevezetett elektronikus kapcsolattartás tapasztalatainak bemutatása, valamint a felmerült és várható nehézségek megvitatása volt.

A programon a Miskolc Törvényszék képviselői, meghívott vendégként a Borsod – Abaúj - Zemplén Megyei Főügyészség munkatársai, a Borsod – Abaúj - Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Kormányhivatal e területen dolgozó szakemberei vettek részt.

A rendezvényt dr. Fuhrmann Gábor, a Miskolc Törvényszék elnökhelyettese nyitotta meg. A részvevők köszöntése után tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a Miskolci Törvényszék az elektronikus ügyintézés területén is kiemelt jelentőségűnek tartja a társszervekkel való együttműködést, annak megvalósulását minden lehetséges módon támogatja. Elmondta, hogy az elektronikus kapcsolattartás 2018. január 1. napjától a büntető- és a szabálysértési eljárásokban is bevezetésre került, annak gyakorlati alkalmazása kezdetben valamennyi, e jogterületen dolgozó szakember számára nehézséget jelent. Az új típusú ügyintézésben rejlő, a hatékony és eredményes munkát elősegítő lehetőségek szakszerű alkalmazása mindannyiunk közös célja és érdeke - fogalmazott.

A megbeszélés első részében dr. Tasnádi Zoltán a Miskolci Járásbíróság bírája tájékoztatta a résztvevőket az elektronikus kapcsolattartás során ezidáig tapasztaltakról, majd dr. Kőváriné dr. Vágási Erika a Miskolci Járásbíróság elnöke a gördülékeny elektronikus ügyintézés megvalósulását biztosító informatikai feltételekről beszélt. Ezt követően dr. Pabis Attila a Miskolci Törvényszék bírája az országos tapasztalatokat osztotta meg a jelenlévőkkel, végül Gál Tamás a Miskolci Törvényszék Informatikai Osztályának vezetője néhány gyakorlati tudnivalót emelt ki.

A program további részében a nyomozóhatóságot érintő kérdésekről dr. Vizsolyi Csaba a Borsod – Abaúj - Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa adott tájékoztatást, az ügyészség tapasztalatairól dr. Martossy György a Borsod – Abaúj - Zemplén Megyei Főügyészség és dr. Szikszai Attila a Miskolci Járási Ügyészség képviselője, a Borsod – Abaúj - Zemplén Megyei Kormányhivatal gyakorlatáról dr. Schriger György a Miskolci Járási Hivatal munkatársa beszélt.

A tanácskozás zárásaként a program résztvevői az új törvényi rendelkezések végrehajtására irányuló jogértelmezési problémákat vitatták meg. A konzultációt a jövőre vonatkozó gyakorlati javaslatok kidolgozásával zárták.

Miskolc, 2018. január 11. napján