Előzetes letartóztatásba került a gyanúsított, aki egy hónap alatt hat ingatanba tört be

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki olyan ingatlanokra ment be, ahol a lakók az ajtókat, kapukat nem zárták kulcsra.

A gyanúsítás szerint a gyanúsított 2018. február 20. és március 25. napjai között Hernádnémetiben és Hernádkakon található hétvégi házakba, garázsokba bement, majd az ingatlanokból többek között konyhai eszközöket, fűrészt, és kerékpárokat vitt magával. Legutóbb egy pékség udvarára surrant be az éjszakai órákban, ahol az éppen hűlni kitolt péksütemények közül 32 darab túrós táskát és 28 darab szalonnás kiflit vett el. A gyanúsítottal szemben 6 rendbeli lopás vétsége miatt indult eljárás.

A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta és szükségesnek látta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését is. A gyanúsított büntetett előéletű, a lopásokat felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt valósította meg, ezért tartani lehet attól, hogy újabb bűncselekményt követne el.

A bíróság végzése nem jogerős.

 

Miskolc, 2018. március 28.