Mások kifosztásával próbáltak pénzhez jutni – szabadságvesztésre ítélték őket

Az Encsi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a két férfinak és egy nőnek az ügyében, akikkel szemben csoportosan elkövetett kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

Az ítélet szerint a vádlottak egy alkalommal az encsi kenyérgyár öltözőjében lévő szekrényekből tulajdonítottak el ruhákat, személyes használati tárgyakat, egy másik alkalommal egy külterületi kamionparkolóban álló kamionból – az alvó sofőr mellől – vittek el egy laptopot, egy harmadik alkalommal pedig az I. rendű vádlott egy mérai lakóházból vitt el egy slusszkulcsot, majd az udvaron álló autóba ült azzal azért, hogy autózzon. A településen egy szabályosan parkoló autóba hajtott, és a helyszínről elszaladt.

A bíróság mindhárom vádlottat kifosztás bűntettében találta bűnösnek, az I. r. vádlott bűnösségét ezen kívül jármű önkényes elvételének bűntettében és lopás vétségében állapította meg, a III. r. vádlottat a kifosztáson túl lopás vétsége miatt mondta ki bűnösnek. Az I. r. és II. r. fiatalkorú vádlottakat 3 év, illetve 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság, a II.r. vádlott esetében a végrehajtást felfüggesztette. A III. r. felnőttkorú vádlottat 8 év fegyházbüntetésre. Enyhítő körülmény volt, hogy részben beismerő vallomást tettek, a bűncselekményekkel okozott kár részben megtérült, és az a tény, hogy mindhárman kiskorú gyermekekről gondoskodnak saját háztartásukban. Súlyosító körülményként értékelte a bíróság a vádlottak büntetett előéletét.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész a bíróság döntését tudomásul vette, azonban az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbeztek. A büntetőper a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

Miskolc, 2018. április 5. napján