Kést szorítottak a sértett nyakához – rablás miatt kerültek előzetes letartóztatásba

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. május 9-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a felnőtt korú gyanúsítottnak és fiatalkorú társának, akik a rendelkezésre álló adatok szerint Ózdon, 2018. április 6-án este 8 óra körül feltartóztatták az éppen arra járó sértettet. A felnőttkorú gyanúsított a sértettől a telefonját követelte, miközben a nyakához egy kést tartott. Miután a sértett átadta mobiltelefonját, megfenyegették, hogy ha bárkinek elmondja a történteket, összeverik.

A gyanúsítottakkal szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A bűncselekmény jelentős tárgyi súlyú, a fiatalkorú gyanúsított 5 évig, a felnőtt korú gyanúsított akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, mely miatt fennáll szökésük, elrejtőzésük veszélye. Tekintettel arra, hogy a terheltek ismerik a sértett elérhetőségét, feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén befolyásolásával megnehezítenék a bizonyítást. A felnőtt korú gyanúsított egy folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követhette el jelen cselekményt, így esetében megalapozottan feltehető az is, hogy újabb bűncselekményt követne el. Mindezekre figyelemmel a nyomozási bíró a gyanúsítottak előzetes letartóztatását elrendelte.

A végzés nem jogerős, a bíróság döntésével szemben a gyanúsítottak és védőik is fellebbeztek.

Miskolc, 2018. április 9.