Megállásra késztették a sértettet, majd életveszélyesen bántalmazták

Tárgyalás időpontja: 
2017. július 13., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények
Tárgyalás helyszíne: 
Miskolc, Dózsa Gy. u. 4.
Tárgyaló: 
I./117.sz. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Folytatja a bizonyítást a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2015. szeptemberében Sóstófalva község belterületén az éjszakai órákban megállásra késztették az autójával arra közlekedő sértettet, akit bántalmaztak, majd értékeit elvették.

A vádirat szerint a késő esti órákban a sértett autójával körülbelül 20 km/h sebességgel haladt, egy kereszteződés előtt tovább csökkentette sebességét, amikor a kereszteződésnél lévő oszlop mögül a fiatalkorú III. r. vádlott kiszaladt az úttestestre. Figyelemmel arra, hogy a sértett még kellő időben észrevette, fékezett, és 2-3 méterre előtte megállt az autójával. A III. r. vádlott az út közepén maradt, és nevetve hadonászott. A sértett kiszállt a járműből, hogy megnézze ki volt az úttestre kiszaladó személy, aki ekkora már visszaszaladt az oszlop mögé. Ezzel egy időben az I. r. és II. r. vádlottak is a kereszteződéshez értek, és – minden ok nélkül – az árokba lökték a sértettet, majd bántalmazni kezdték. A sértett ennek következtében többek között koponyacsonttörést, és orrcsonttörést szenvedett, valamint fejsérülései miatt vérezni kezdett. A fentieket észlelve a sértett barátnője próbált segítségére sietni, azonban ezidáig ismeretlen elkövetők őt is megtámadták. A sértett férfi maradandó fogyatékosságot szenvedett. Az őrizetlenül maradó gépjárműből a III. r. vádlott a sértettek tulajdonát képező tárgyakat, okiratokat elvette.

A bizonyítás befejezése nem várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: