Egymást is próbálták átejteni a fiatalkorú rablók

Tárgyalás időpontja: 
2018. február 7., szerda 08.00
Ügy tárgya: 
rablás bűntette
Ügyszám: 
11.Fk.400/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
Ózd, Jászi Oszkár u. 1.
Tárgyaló: 
I. sz. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Első tárgyalást tart az Ózdi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik ellen rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A vád szerint az öt fiatalkorú vádlott 2017 januárjában előzetesen megegyeztek, hogy az idős, többféle betegségben is szenvedő sértett házába bemennek, és a házból készpénzt visznek el. A sértett háza előtt a szerepeket egymás között felosztották, és hárman egy feszítővassal mentek be a háza, míg két társuk az utcán figyelt. A sértettet az ágyban találták, ahol lefogták, pénzt követeltek tőle, és veréssel fenyegették. A sértett ennek hatására 21.000.- forintot átadott az I. r. vádlottnak, majd a vádlottak elmenekültek. A településen található romos épületig futottak, ahol megpróbálták egymás közt elosztani a pénzt. Az I. r. vádlott azt állította, hogy csak 1.000.- forintot kapott, azonban a társai megmotozták, és megtalálták a 20.000.- forintos bankjegyet is, melyet a környékbeli boltokban váltottak fel.

A bizonyítás befejezése nem várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Horváth Dóra
sajtószóvivő
46/815-297 • 70/361-2778
horvathd@miskolc.birosag.hu

Eljáró bíróság: