A családtámogatások körének bővülésére reflektálva frissítette a „Családi kisokos” tartalmát a Miskolci Törvényszék

A családok számára hozzáférhető támogatások körének folyamatos bővülésére reflektálva a Miskolci Törvényszék elkészítette a „Családi kisokos 2019.” című kiadványának első bővített kiadását.

A törvényszék a Megtartó Programjának keretében márciusban mutatta be „Családi kisokos 2019.” című füzetet, mely a családok által igénybevehető támogatások és egyéb kedvezmények lehetőségeiről ad tematizált tájékoztatást. A mintegy 60 oldalas kézikönyv felöleli a családokat érintő kedvezmények teljes rendszerét, a gyermekek után járó szabadságtól kezdve, a legfontosabb családtámogatási kedvezményeken át az iskoláztatási támogatásokig.

A Miskolci Törvényszék - mint családbarát munkahely - csatlakozva az Országos Bírósági Hivatal által 2019. szeptemberében útjára indított Fenntartható Értékeink Programhoz, melynek egyik célja a családok fókuszba állításán keresztül rávilágítani az otthon és a munkahely egyensúlyának fontosságára, tovább kívánja bővíteni családbarát intézkedéseinek körét és erősíteni dolgozóinak ezirányú szemléletét.  Utóbbi jegyében és tekintettel arra, hogy az elmúlt fél évben a családok által elérhető támogatások köre tovább bővült, a törvényszék a Kisokos tartalmát az újabb juttatásokra vonatkozó szabályokkal kiegészítette, ekként frissítve annak tartalmát.

A Miskolci Törvényszék a Családi Kisokost a saját weboldalán közzétette, ekként a kézikönyv az ország valamennyi bírósági dolgozója és ügyfele számára elérhetővé vált, naprakész segítséget nyújtva az érintetteknek a támogatások teljes palettájáról.

Miskolc, 2019. október 7.

A „Családi Kisokos 2019.” az alábbi linken érhető el:

https://miskolcitorvenyszek.birosag.hu/sites/default/files/field_attachm...

CsatolmányMéret
157.27 KB