OBH elnöki ajánlás a bírósági épületekbe történő belépés és tartózkodás szabályaira vonatkozóan

A mai napon a Bírósági Közlöny 2021. évi 4. különszámában közzétételre került az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2021. (X.27.) OBH elnöki ajánlása, mely a bírósági épületekbe történő belépés és tartózkodás szabályaira vonatkozó előírásokat módosítja.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 168. §-a értelmében a bíróság elnöke jogosult a bírósági épülethasználat rendjének, illetve a közönség és az ügyfélforgalom számára nyitva álló épületrészek meghatározására, és az ezekről szóló szabályzat megalkotására.

Az ajánlásra figyelemmel a bírósági épületek használatát illetően a bíróságok elnökei előírhatják, hogy az épületbe belépéskor és az ott-tartózkodás ideje alatt mindenki – ideértve a bírósági munkatársakat, ügyfeleket, jogi képviselőket és a társszervek dolgozóit is – köteles az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot (orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, textil vagy más anyagból készült maszkot) viselni. 

Az ajánlás és az annak mellékletét képező mintaszabályzat módosítását a folyamatosan romló járványügyi adatok miatt a bíróságokkal kapcsolatba lépő személyek és a bírósági dolgozók egészségének fokozott védelme tette szükségessé.

Az ajánlás 2021. október 28. napján lép hatályba, melynek szövege ide kattintva érhető el.

Az épületbe történő belépés és bent tartózkodás járványügyi szabályairól az adott bíróság honlapján lehet tájékozódni.

Az Országos Bírósági Hivatal által kiadott eredeti közlemény a https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/obh-elnoki-ajanlas-birosagi-epuletekbe-torteno-belepes-es-tartozkodas linkre kattintva tekinthető meg.

Miskolc, 2021. október 28.