Szilveszter éjjel végzett édesapjával – ítélet a nyékládházi emberölés ügyében

A Miskolci Törvényszék 2019. május 14-én hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki az év utolsó napján nyékládházi otthonukban verte, majd fojtotta meg édesapját.

A megállapított tényállás szerint a vádlott együtt élt szüleivel Nyékládházán, egy kétszintes házban, melynek emeletére egy négy fokból álló lépcsősor vezetett. 2017. december 31-én a vádlott a délutáni órákban italozni kezdett, így többször veszekedett a szintén otthon tartózkodó édesapjával.

A vita az este folyamán olyannyira eldurvult, hogy 21 óra körül a vádlott megfogta a lépcsősor tetején és annak háttal álló édesapját, majd onnan lelökte. Az esést követően a vádlott a sértett után ment, kezébe vette a bejárati ajtónak támasztott fakarót, majd azzal többször fejbe vágta a földön fekvő idős férfit. A vádlottnak azonban ez nem volt elég, tenyerével megfogta a sértett nyakát és megfojtotta.

A vádlott ezt követően visszament az emeleti szobájába és csak másnap, 2018. január 1-én, hajnal 4 óra körül értesítette a mentőket. Az idős férfi a bántalmazás következtében már a helyszínen elhalálozott.

A törvényszék a vádlottat emberölés elkövetése miatt mondta ki bűnösnek, melyért 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása során súlyosító körülményként értékelte a bíróság, hogy a vádlott közeli hozzátartozója, édesapja sérelmére követte el a bűncselekményt. A bíróság a kiszabott szabadságvesztés tartamára tekintettel a vádlott letartóztatását is fenntartotta.  

A bíróság ítélete nem jogerős, az ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Miskolc, 2019. május 14.