Betöréssel próbálkozott bűnügyi felügyelete alatt

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit egy idén májusban történt lopás elkövetésének gyanúja miatt már bűnügyi felügyelet alá helyezett.  

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi még május 23-án tört be egy Felsőzsolcai ingatlanba. Látta, hogy a ház lakói épp elmennek otthonról, így távozásukat követően befeszítette az egyik ablakot, majd bement a lakásba és onnan körülbelül 600.000,- forint értékben készpénzt és ékszereket hozott el.

A gyanúsított július 30-án, a korábbi lopás miatt elrendelt bűnügyi felügyelet szabályait megszegve, annak ideje alatt ismét betöréssel próbálkozott. A gyanú szerint egy lakás nyitott nappali ablakán akart bemászni a benn található értékek megszerzése emiatt. A tulajdonos azonban otthon tartózkodott, így elzavarta a férfit. A cselekménnyel veszélyeztetett érték több, mint 700.000,- forint volt. 

A gyanúsítottal szemben jelenleg lopás és lopás kísérlete miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság álláspontja szerint a férfi vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárás további részében elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől és az sem zárható ki, hogy további bűncselekményt követne el. Az a körülmény, hogy a bűnügyi felügyelet tartama alatt, annak magatartási szabályait megszegve újabb bűncselekményt követett el, szintén megalapozza letartóztatása elrendelését.

Mindezek alapján a járásbíróság megszüntette a gyanúsított bűnügyi felügyeletét és letartóztatását rendelte el 2019. szeptember 2-ig.

A bíróság végzése ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Miskolc, 2019. augusztus 2.