Illegális befektetés ígéretével jutottak mintegy 80 millió forinthoz a gyanúsítottak

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra letartóztatta azt a négy férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint több mint 80 millió forinthoz jutottak a sértettnek tett kábítószer vásárlás ígéretével.

A rendelkezésre álló adatok szerint az I. r. gyanúsított 2019. év elején ismerte meg a sértettet, akivel elhatározták, hogy közösen fognak üzleti befektetéseket bonyolítani. Miután megállapodtak, a gyanúsított és társai mindvégig azt a látszatot keltették, hogy nagy mennyiségű kábítószert akarnak vásárolni, melyet majd többszörös áron fognak tovább értékesíteni. Azt állították, hogy a sajátjuk mellett a sértett pénzét is „befektetik”, jelentős hasznot ígérve neki ezzel.

Az első alkalommal - 2019 júniusában - a sértett 15 millió forintot adott át a gyanúsítottaknak a kábítószer megszerzésére, néhány hét múlva pedig a gyanúsítottak utasítására a 37-es számú főúton az egyik kilométerkőhöz 45 millió forintot tett le, majd egy másik helyen felvette a gyanúsítottak által előre odakészített kábítószernek álcázott csomagot. Később a sértett még további 20 millió forintot adott át az I. r. gyanúsítottnak a kábítószer vásárlások fedezetéül.

Az I. r. gyanúsított a fentieken túl további 23 millió kárt okozott a sértettnek amikor elhitette vele, hogy saját autójának kiváltására szüksége van erre az összegre, melyet a férfi szintén átadott.

A gyanúsítottakkal szemben csalás miatt indult eljárás, mely miatt bűnösségük megállapítása esetén 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A kiszabható büntetés mértéke alapján megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak megszöknének, elrejtőznének a hatóságok elől. A bíróság álláspontja szerint az sem zárható ki, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a sértett esetleges befolyásolásával, bizonyítási eszközök megsemmisítésével veszélyeztetnék a nyomozást. Feltehető továbbá, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén újabb, hasonló bűncselekményeket követnének el. 

A bíróság ezen indokok alapján a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését látta indokoltnak, és az öt gyanúsított letartóztatását rendelte el 2019. október 8-ig.

A bíróság döntésével szemben valamennyi gyanúsított és védője fellebbezéssel élt.

Miskolc, 2019. szeptember 9.