Karddal vágta meg ismerőse arcát – 7 év szabadságvesztésre ítélte a bíróság

A Miskolci Törvényszék 2019. október 4-én ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki egy korábbi szerelmi viszonya okán karddal a kezében fenyegetett meg egy társaságot, majd annak egyik tagját meg is sebesítette.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2017. március 25-én, a délutáni órákban a vádlott meglátogatta Miskolc egyik városrészében, a Békeszálló telepen élő ismerősét. A családi háznál nem csak a tulajdonos, hanem annak rokonai is ott tartózkodtak, többek között a sértett, illetve a vádlott korábbi élettársa és annak barátja is. A vádlott ittas állapotban volt, agresszíven viselkedett és azonnal provokálni kezdte az udvaron tartózkodókat, főként volt élettársa barátját. A vádlott ezt követően elhagyta a helyszínt, de mindenkit megfenyegetett, hogy később visszajön.

A vádlott ígértét betartva egy karddal hadonászva tért vissza a házhoz, s miközben célba vette a társaság tagjait, még egy parkoló gépjármű ablakait is betörte a fegyverrel. A férfi volt élettársának barátja egy baltát vett magához, annak segítségével tántorította meg egy pillanatra, míg élettársával bemenekültek a házba. A vádlott ámokfutása azzal ért véget, hogy miután megpillantotta a ház kapuja mellett álló sértettet, a kezében lévő karddal a fejére célzott és egy 20 cm hosszúságú vágást ejtett arcának bal oldalán. A sértett erősen vérezni kezdett, összeesett, míg végül eszméletét vesztette.

A vádlott azonnal elmenekült a helyszínről. A sértett a támadás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, ugyanakkor az életveszélyes vagy halált okozó sérülés elmaradása kizárólag annak volt köszönhető, hogy a sértett a támadás pillanatában ösztönösen hátralépett.

A törvényszék emberölés kísérlete, valamint garázdaság elkövetése miatt mondta ki bűnösnek a vádlottat, mely miatt 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A bíróság ítélete ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, míg az ügyész tudomásul vette a törvényszék döntését. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Miskolcon, 2019. október 4.