A sértett bankszámláján lévő pénzt is meg akarták szerezni – 8 évet szabott ki a bíróság az önbíráskodó vádlottaknak

Az Ózdi Járásbíróság június 24-én döntött annak a férfinak és két nőnek a büntetőügyében, akik ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás miatt emelt vádat az ügyészség.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a két nő - egymást nem ismerve - viszonyt folytattak a sértettel, mely kapcsolatból anyagi hasznot reméltek. 2018 augusztusában azonban kiderült, hogy a sértett mindkettőjükkel kapcsolatot tart fenn, ugyanis összetalálkoztak annak ózdi lakásában. A két nő a történteken olyannyira felháborodott, hogy elhatározták, „kárpótlásként” pénzt és használati tárgyakat hoznak el a sértettől, ezért többször felpofozták, majd átkutatták a lakását is. Mindeközben jelen volt egyikük férfi ismerőse is, aki a menekülni próbáló sértettet lefogta, karját hátracsavarta és megkötözte.

A vádlottak néhány ezer forint értékű ingósággal távoztak a lakásból, majd a férfi és egyik társa egy bankautomatához vitték a sértettet, hogy a folyószámlájáról is megszerezzék a pénzét. A férfi azonban csak ezer forintot tudott levenni a számláról, melyet szintén elvettek tőle. Ezt követően visszamentek ugyan a lakásba, de a sértett egy óvatlan pillanatban elmenekült és rendőri segítséget kért.

A járásbíróság önbíráskodás bűntettének elkövetése miatt egyenként 2 év 8 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottakat.

A bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette, azonban a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Miskolc, 2020. június 24.