Az utcán szemelte ki áldozatát a rablás miatt letartóztatott férfi

Az utcán támadta meg az idős sértettet az a férfi, akinek a mai napon letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. február 17. napján délelőtt Miskolcon az egyik Szentpéteri kapui buszmegállóban várakozott a 68 éves sértett nő, amikor az arra sétáló gyanúsított egy hirtelen mozdulattal megpróbálta kitépni az asszony kezében lévő táskát. A sértett szorította a táska fülét, azonban a gyanúsított ismét megrántotta azt, minek hatására a sértett a járdára esett és elengedte a táskát. A gyanúsított futásnak eredt, azonban a tettét két szolgálaton kívüli rendőr észrevette. A rendőrök feltartóztatták a férfit és a sértett részére visszaadták a táskát.

Egy másik alkalommal a gyanúsított bement a Miskolc, Petneházy utcán lévő társasház egyik lakásába és onnan illatszereket, tabletet, 1 pár hangszórót vitt el.

A gyanúsítottal szemben rablás és lopás miatt indult büntetőeljárás, mely cselekmény akár 11 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértéke miatt tartani kell attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől. A gyanúsított egzisztenciális helyzete, életmódja miatt feltehető az is, hogy újabb bűncselekményt követne el. Mindezek okán a bíróság egy hónapra – 2021. március 19-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Miskolc, 2021. február 19.