Rendőröket fenyegetett egy intézkedés alá vont férfi Edelényben

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021. november 29-én egy edelényi áruházban kötekedni kezdett, ezért vele szemben rendőri intézkedést kértek. A férfi előállítása kezdetétől fenyegette a rendőröket. Azt mondta, bűncselekmény elkövetésével fogja őket hamisan vádolni, majd megölésükkel fenyegetőzött annak érdekében, hogy vele szemben ne járjanak el. A férfi a rendőrség épületében is agresszívan viselkedett, hangoskodott, kijelentéseinek nyomatékot adva az öklét rázta.

A bíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 3 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a vádlott büntetőeljárás hatálya alatt, több rendőrrel szemben követte el a bűncselekményt, illetve az ilyen és hasonló cselekmények elszaporodottsága is így esett latba. Enyhítő körülmény volt viszont a vádlott megbánó magatartása.

Az ítélet nem jogerős.

Miskolc, 2023. január 24.