A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki 2021 novemberében Miskolcon, az Avas városrész egyik taxiállomásán mellkason szúrta ismerősét.
Sajtóközlemény
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. június 1-jén délben Miskolc egyik utcáján cigarettát, majd pénzt követelt az ott sétáló 75 éves sértett nőtől, aki ezt megtagadta, amely miatt a gyanúsított ráfogott a sértett kezében lévő, pénztárcához hasonló kulcstartóra, és azt megpróbálta a kezéből kitépni.
A Mezőkövesdi Járásbíróság egy hónapra elrendelte két külföldi állampolgár letartóztatását, akiket embercsempészés bűntettével gyanúsítanak.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2023.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. május 25-én a délutáni órákban társával együtt odalépett a ricsei autóbuszmegállóban tartózkodó gyermekekhez, majd rövid szóváltást követően az egyik fiúra támadt. Őt földre lökte, majd a hanyatt fekvő kiskorú mellkasára ült és igyekezett nemi szervét a szájába tenni.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. május 23. napján 17 óra körüli időben a sajóhídvégi Coop ABC parkolója melletti filagóriában üldögélő sértetthez lépett, elvette tőle az asztalra letett mobiltelefonját, majd, amikor a sértett azt visszakérte, őt ököllel több alkalommal arcon és fejen ütötte.
A törvényszéki elnökök jogszabályi kötelezettségüknek tesznek eleget azzal, hogy évente egy alkalommal tájékoztatják az Országos Bírósági Hivatal elnökét és a törvényszék összbírói értekezletét az előző évi működésről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetről.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a három gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2023. május 22-én délelőtt kifigyelték Miskolc egyik utcáján az időskorú, gyenge fizikumú sértettet és megállapodtak, hogy elveszik a táskáját.
A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény alapján a bírósági ülnökök megbízatása négy évre szól. A köztársasági elnök döntésének megfelelően a 2023. évi ülnökválasztás 2023. március 7. és 2023. április 30. zajlott.
Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki lakásában rabolta ki alkalmi ismerősét Ózdon 2020 decemberében.