Gépjárművel okozott balesetet a szabálytalanul közlekedő vádlott

Tárgyalás időpontja: 
2017. április 18., kedd 09.30
Ügy tárgya: 
segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette és más bűncselekmény
Tárgyalás helyszíne: 
Szerencs, Rákóczi u. 45.
Tárgyaló: 
4.sz.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Első tárgyalást tart a Szerencsi Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette és közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőügyben.

A vád szerint az elkövető 2016. februárban Taktaszadán érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett gépjárműjével, majd szabálytalanul áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol elütötte a gyalogosan közlekedő sértettet. A vádlott ezt követően kiszállt az autóból, odalépett a sértetthez, azonban nem győződött meg állapotáról, nem ajánlotta fel segítségét, majd adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. A sértett a baleset következtében súlyos testi sérülést szenvedett.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: