Első tárgyalást tart a Kazincbarcikai Járásbíróság azoknak a vádlottnak az ügyében, akik Sajószentpéteren, 2016. márciusban húsvét hétfőn egy lakás előtt összeverekedtek.
A vádirat szerint a sértett a IV. r. terhelt lakásán tartózkodott, amikor élettársára akart támadni. Amikor kezét felemelte, a IV. r. és V. r. vádlottak őt ütlegelni és rugdosni kezdték, majd a körülkerítetlen lakás előtt folytatták a verekedést, melybe bekapcsolódott a többi vádlott is. Ezt követően a dulakodás közben a földre került I. r. vádlott felé cserépdarabokat dobáltak, a II. r. vádlottat 20-25 cm-es betondarabbal megütötték. Amikor az I. r. terheltnek sikerült a földről felállnia, befutott a lakásba, ahol egy baltát vett magához, és a balta élével a III. r. vádlottat fejen ütötte. A III. r. vádlott édesanyja – aki a helyszínen tartózkodott – a fia elé állt, így az I. r. terhelt az ő alkarját találta el. Az így keletkezett sérülések 8 napon belüli gyógytartamúak. A verekedésnek a kiérkező rendőrjárőrök vetettek véget.
Az ügyben a bizonyítási eljárás befejezése nem várható.