Gépjárművel okozott balesetet a szabálytalanul közlekedő vádlott

Tárgyalás időpontja: 
2018. március 27., kedd 09.30
Ügy tárgya: 
segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
5.B.60/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
Szerencs, Rákóczi u. 45.
Tárgyaló: 
4. sz.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Várhatóan ítéletet hirdet a Szerencsi Járásbíróság a segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette és közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőügyben.

A vád szerint az elkövető 2016 februárjában Taktaszadán érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett gépjárművével, majd szabálytalanul áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol elütötte a gyalogosan közlekedő sértettet. A vádlott ezt követően kiszállt az autóból, odalépett a sértetthez, azonban nem győződött meg állapotáról, nem ajánlotta fel segítségét, majd adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. A sértett a baleset következtében súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Gyurán Ildikó

sajtószóvivő

46/815-386 • 70/703-2487

gyurani@miskolcit.birosag.hu

Eljáró bíróság: