Egymást is próbálták átejteni a fiatalkorú rablók

Tárgyalás időpontja: 
2018. június 14., csütörtök 10.00
Ügy tárgya: 
rablás bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
2.Bf.321/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
Miskolc, Dózsa Gy. u. 4.
Tárgyaló: 
I. / 118.sz. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Nyilvános ülést tart a törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik az esti órákban Putnokon egy 81 éves férfi házába bementek, és erőszakkal pénzt vettek el tőle.

Az Ózdi Járásbíróság által megállapított elsőfokú ítélet szerint az öt vádlott 2017 januárjában abban állapodott meg, hogy az idős, többféle betegségben is szenvedő sértett házába bemennek, és tőle pénzt szereznek. A sértett háza előtt a szerepeket egymás között felosztották, és hárman egy feszítővassal bementek a házba, míg két társuk az utcán figyelt. A sértettet az ágyban találták, ahol lefogták, pénzt követeltek tőle, és veréssel fenyegették. A sértett félelmében 21.000.- forintot átadott a vádlottaknak, akik távoztak a házból. A pénz az I. r. vádlotthoz került. Később, amikor a vádlottak el akarták osztani egymás között a pénzt, az I. r. vádlott azt állította, hogy csak 1.000.- forintot kapott, azonban a társai nem hitték el, megmotozták, és megtalálták nála a 20.000.- forintos bankjegyet is. A vádlottak a pénzen megosztoztak.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Horváth Dóra

sajtószóvivő

46/815-297 • 70/361-2778

horvathd@miskolc.birosag.hu

Eljáró bíróság: