Verekedésbe torkollott a két család vitája

Tárgyalás időpontja: 
2018. július 5., csütörtök 09.00
Ügy tárgya: 
életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
5.Fk.47/2016.
Tárgyalás helyszíne: 
3525 Miskolci, Dózsa György út 4.
Tárgyaló: 
I./127.sz. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Befejezi a törvényszék a bizonyítást annak a vádlottnak az ügyében, akikkel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A vádirat értelmében az öt vádlott két különböző család tagjai, akik már korábban is haragos viszonyban voltak egymással. Egy borsod megyei településen 2014 nyarán valamennyien egy megbeszélésre érkeztek, ahol a találkozás alkalmával kölcsönösen szidalmazni és lökdösni kezdték egymást. A jelenlévő polgárőr ugyan próbálta megakadályozni a vita elmérgesedését, azonban a II-IV. r. vádlottak különböző szerszámokkal, ásóval, karóval és egy horgonyzott vascsővel jelentek meg a helyszínen. Az I. r. vádlott egy alkalommal a nála lévő ásóval nagy erővel megpróbálta fejen ütni az egyik sértettet, aki az ütést egy karóval hárította el. Amennyiben a sértett nem védekezik, és az ütés a koponyáját éri, koponyacsonttörés is keletkezhetett volna, életveszélyes sérülésekkel társulva. A kialakult dulakodásban négyen könnyebben megsérültek, egy sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Ítélethirdetés várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Molnár Dalma

sajtótitkár

46/815-386 • 30/389-1867

molnard@miskolc.birosag.hu

Eljáró bíróság: