Másodfokon az „encsi szocpolos” ügy

Tárgyalás időpontja: 
2018. október 4., csütörtök 08.15
Ügy tárgya: 
költségvetési csalás bűntette
Ügyszám: 
3.Bf.318/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
Miskolci, Dózsa György út 4.
Tárgyaló: 
Juhász Andor terem (301. sz.)
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Perbeszédeket hallgat meg és várhatóan határozatot hirdet a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa az „encsi szocpolos” ügyként elhíresült büntetőügyben.

Az ún. „szocpol-csalásos” ügyekben a bűncselekmény célja az állami lakásépítési támogatás jogosulatlan megszerzése volt pénzintézeti hitel felvétele nélkül. Szemben a „fészekrakós” ügyekkel, ahol lakások vásárlása útján valósult meg bűncselekmény, a szocpolos ügyekben lakóépületek építéséhez vették igénybe a gyermekek után járó állami támogatást.

Az elsőfokon eljáró Miskolci Járásbíróság 2017. március 17-én kihirdetett ítéletében a vádlottakat többségében költségvetési csalás bűntettében és okirati bűncselekményekben – közokirat-hamisítás, hamis magánokirat-felhasználás – mondta ki bűnösnek. 81 vádlottat a bíróság börtönbüntetésre ítélt, annak tartamát 1 év és 4 év között határozta meg. 43 vádlott esetében a szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette, így 38 vádlott büntetése végrehajtandó szabadságvesztés. A kiszabott szabadságvesztések tartamának meghatározásánál a bíróság figyelemmel volt az időmúlásra, arra, hogy az elkövetési idő 2005 és 2007. év közötti volt. 1 vádlottat valamennyi ellene emelt vád alól felmentette a bíróság. Az eljárásban közel 41 millió forint bűnügyi költség is felmerült, mely nagy részének megfizetésére a bíróság a vádlottakat kötelezte.

Határozathirdetés várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Horváth Dóra

sajtószóvivő

46/815-297 • 70/361-2778

horvathd@miskolc.birosag.hu

Eljáró bíróság: