Szilveszterkor, ittasan életveszélyes sérülést okozott ismerősének

Tárgyalás időpontja: 
2018. október 16., kedd 13.00
Ügy tárgya: 
Közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
9.B.2850/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 4.
Tárgyaló: 
28.sz.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Tárgyalást tart a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádlottak egy miskolci házibuliban ünnepelték a szilvesztert, szeszes italt is fogyasztottak, majd a II. rendű vádlott autójával indultak el éjszaka. A II. rendű vádlott átengedte a vezetést az I. rendű vádlottnak, annak ellenére, hogy tudomása volt az alkoholfogyasztásról. A házibuliban lévő vendégek közül ketten (a két sértett) az autó csomagtartójának fedelére ültek fel, míg a II. rendű vádlott a napfénytetőn keresztül az autó tetejére ült ki. Az I. rendű vádlott mindezek tudatában indult el és közlekedett. Az egyik sértett menet közben leugrott a járműről, míg a másik leesett az aszfaltra és súlyos életveszélyes, maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett.

A bizonyítás befejezése nem várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Horváth Dóra

sajtószóvivő

46/815-297 • 70/361-2778

horvathd@miskolc.birosag.hu

Eljáró bíróság: