Vonatnak ütközött a szabálytalanul közlekedő sofőr

Tárgyalás időpontja: 
2018. november 14., szerda 11.00
Ügy tárgya: 
közlekedés biztonsága elleni gondatlanságból elkövetett vétség
Ügyszám: 
3.B.177/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
3860 Encs, Petőfi u. 75.
Tárgyaló: 
3.sz.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Tárgyalást tart az Encsi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki 2018 februárjában az ináncsi vasúti átjáróban figyelmetlenségből a tilos jelzés ellenére a vasúti sínekre hajtott a munkáltatója tulajdonában álló tehergépjárművel. Eközben azonban Encs felől az ináncsi megállóhely felé közlekedett egy vonat három kocsival és kb. 100 utassal. A vonat nekiütközött a vádlott által vezetett tehergépjárműnek, amely ennek következtében sodródni kezdett, majd előbb egy betonkorlátnak, majd a fénysorompónak ütközött. A vádlott nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vonat vezetője és utasai nem sérültek meg, azonban a cselekmény alkalmas volt életük, testi épségük veszélyeztetésére.

A járásbíróság tárgyalás mellőzésével közérdekű munka büntetést szabott ki a vádlottal szemben, aki azonban tárgyalás tartását kérte, így az eljárás az általános szabályok szerint folytatódik.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Gyurán Ildikó

sajtószóvivő

46/815-386 • 70/703-2487

gyurani@miskolcit.birosag.hu

Eljáró bíróság: