Kővel és kapával akarta bántalmazni a rendőröket

Tárgyalás időpontja: 
2019. április 24., szerda 14.30
Ügy tárgya: 
hivatalos személy elleni erőszak bűntette
Ügyszám: 
11.B.1848/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
3525 Miskolc, Dózsa György út 4.
Tárgyaló: 
Fszt. 24. sz.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Ítélethirdetés várható azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik az intézkedő rendőrökre támadtak, mely miatt velük szemben a szolgálati fegyver alkalmazására került sor. A vádirat szerint rendőröket az I. rendű vádlott felesége értesítette, amiatt, hogy a férje napok óta agresszívan viselkedett. A segítségüket kérte, hogy a sajóládi otthonukból ki tudjon pakolni és gyermekével el tudjon menni. Miközben a rendőrök ezt felügyelték, az I. rendű vádlott édesanyja, a II. rendű vádlott fenyegetni kezdte a rendőröket. Az I. rendű vádlott a rendőrök jelenlétében is agresszívan lépett fel a feleségével szemben, így őt időközben ki is kellett küldeni a házból. A rendőrök a szolgálati autóba ültették a feleséget és a gyermeket, ezt látva az I. rendű vádlott kiabálni kezdett és megpróbálta kivenni őket onnan. A helyszínen nagy számban rokonok is összegyűltek. Az I. rendű vádlott az autó körül rohangált és ordított, fenyegette és szidalmazta a rendőröket. Kővel akarta megdobni őket, illetve egy kapával indult meg feléjük, Ezzel csak akkor hagyott fel és torpant meg, amikor a rendőr szolgálati fegyverét elővette és figyelmeztette, hogy használni fogja, ha nem hagy fel cselekményével. Az I. rendű vádlott elmenekült a helyszínről. A II. rendű vádlott mindeközben tovább szidalmazta a rendőröket.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Horváth Dóra

sajtószóvivő

46/815-297 • 70/361-2778

horvathd@miskolc.birosag.hu

Eljáró bíróság: