A ventilátor csövével verte a sértettet

Tárgyalás időpontja: 
2019. június 12., szerda 09.00
Ügy tárgya: 
életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény
Ügyszám: 
12.B.30/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
3525 Miskolc, Dózsa György út 4.
Tárgyaló: 
21. sz.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Tárgyalást tart a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.

A vád szerint az I. rendű vádlott és ismeretlen társa megkérték a II. rendű vádlottat, hogy gépkocsijával vigye el őket egy korábbi lopásuk helyszínére, mert az I. rendű vádlott igazolványa ott kiesett a zsebéből és azt szeretnék visszaszerezni. A II. rendű vádlott ebbe beleegyezett, elvitte társait az ingatlanhoz, s míg az I. rendű vádlott és társa oda bementek, addig ő az autóban odakint várakozott. A I. rendű vádlott és ismeretlen társa a kilincsre zárt bejárati ajtó kinyitásával jutottak be a házba és kutatni kezdtek. A szomszéd szobában alvó sértett azonban felébredt és elindult feléjük. Az I. rendű vádlott azonban ököllel és egy ventilátor csövével a sértett fejére több ütést mért. Az I. rendű vádlott és társa ezután tovább keresgéltek, majd annak ellenére, hogy a sértett értékeire is rátaláltak, semmit nem vittek magukkal, kivéve a sértett telefonkészülékének kézibeszélőit, amelyeket az udvari szeméttárolóba dobtak annak érdekében, hogy ne tudja értesíteni a rendőrséget.

A sértett nyolc napon túl gyógyuló koponyasérüléseket szenvedett, amelyek csupán a szerencsének köszönhetően nem váltak életveszélyessé.

A bizonyítás befejezése nem várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Horváth Dóra

sajtószóvivő

46/815-297 • 70/361-2778

horvathd@miskolc.birosag.hu

Eljáró bíróság: