A vasútállomáson kötött bele a volt zárkatársa

Tárgyalás időpontja: 
2019. július 1., hétfő 08.00
Ügy tárgya: 
életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
9.B.36/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
3525 Miskolc, Dózsa György út 4.
Tárgyaló: 
I./113. sz.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Tanú kihallgatásával folytatja a tárgyalást a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A vádirati tényállás lényege szerint az I. rendű és a II. rendű vádlottak is egy társaság körében, míg a III. rendű és IV. rendű vádlottak is egy külön társasággal tartózkodtak 2017. június 13-án a sárospataki vasútállomás épületénél. Az I. rendű és a IV. rendű vádlottak ismerték egymást korábbról, ugyanis egy intézetben töltötték szabadságvesztés-büntetésüket. Ebből az időszakból származó konfliktusuk miatt szóváltás, majd dulakodás alakult ki köztük. A II. rendű és a III. rendű vádlottak közbeavatkoztak, többen kést ragadtak, míg a verekedés közben az I. rendű vádlott mellkason szúrta a III. rendű vádlottat, akinek mintegy fél liternyi vér került a mellüregébe. E sérülés nyolc napon túl gyógyuló, közvetetten életveszélyes.

Akár a bizonyítási eljárás befejezése is várható.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Horváth Dóra

sajtószóvivő

46/815-297 • 70/361-2778

horvathd@miskolc.birosag.hu

Eljáró bíróság: