Benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta barátját

Tárgyalás időpontja: 
2019. október 16., szerda 13.30
Ügy tárgya: 
különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete
Ügyszám: 
9.B.31/2018.
Tárgyalás helyszíne: 
3525 Miskolc, Dózsa György út 4.
Tárgyaló: 
I./113.sz. tárgyaló
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Tanút hallgat ki a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki barátját benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta.

A vád szerint a két férfi 2017. augusztus 12-én Mezőcsáton a vádlott otthonában együtt italozott, és az udvaron pálinkát főzött. A vádlott – minden előzmény nélkül – leöntötte vendége hátát motorbenzinnel, majd meggyújtotta azt, miközben az mondta neki, hogy „most megdöglesz”. A sértett miután észlelte, hogy a ruházata lángra kapott, az udvaron lévő felfújható medencébe feküdt, minek hatására a tűz kialudt. A sértett menekülni próbált, azonban a vádlott az utcán utolérte, ütni és rugdosni kezdte, majd a nála lévő nadrágszíjat előbb a sértett nyakára tekerte, majd kezeire kötötte és így vezette tovább. Később a szíjat a sértettről levette és azzal ütötte a megégett hátát. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A bizonyítási eljárás befejezése várható, így akár a perbeszédek megtartására is sor kerülhet.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Balogh Adrienn

sajtószóvivő

46/815-385• 30/696-3810

baloghadri@miskolcit.birosag.hu

Eljáró bíróság: