Halálos kimenetele lett az előzésnek

Tárgyalás időpontja: 
2020. január 28., kedd 08.00
Ügy tárgya: 
halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége
Ügyszám: 
13.B.277/2019.
Tárgyalás helyszíne: 
3700 Kazincbarcika, Fő tér 41.
Tárgyaló: 
VI.sz. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Előkészítő ülést tart a Kazincbarcikai Járásbíróság a 2017 nyarán Szalonna és Szendrőlád közötti útszakaszon történt halálos közlekedési baleset ügyében.

A vádirat szerint az I. rendű vádlott a megengedett 90 km/h-s sebességet átlépve 120 km/h-s sebességgel közlekedett négy utasával együtt. Előtte hajtott 45 km/h-s sebességgel a II. rendű vádlott egy kistehergépkocsival. Előttük egy kistehergépkocsi haladt 45 km/h-s sebességgel.

A II. rendű vádlott irányjelzőt használva és 56 km/h-s sebességre gyorsítva az előtte haladó kisteherautó előzésébe kezdett, ekkor azonban az I. rendű vádlott által vezetett jármű már csak 34 méter távolságra volt és szintén előzési manőverbe kezdett.

A II. rendű vádlott a felezővonalig kormányozta az autót, majd lassítva visszahúzódott a menetirány szerinti jobb forgalmi sávba, elkerülve a másik két járművel való ütközést. Az I. rendű vádlott azonban erre nem számítva balra kormányzó mozdulatot tett és lehaladt a menetirány szerinti bal forgalmi sáv mellett útpadkára, majd visszatért az aszfaltra és elveszítve a jármű feletti irányítást, lesodródott az útról. A jármű a tetejére borult, egy betonhídáteresznek ütközött, majd nyugalmi helyzetbe került. Az I. rendű vádlott egyik utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később a kórházban életét vesztette.

A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – az előkészítő ülésen ítélettel döntsön a vádlottak büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

dr. Balogh Adrienn

sajtószóvivő

46/815-385• 30/696-3810

baloghadri@miskolcit.birosag.hu

Eljáró bíróság: